Baranya.hu

Letették az alapkövét – Hamarosan új óvoda épül Bólyban

Új óvoda alapkövét tették le Bólyban. Az új intézményben több gyereknek jut hely, uszoda és tornaterem is helyet kap. Bóly dinamikus település, mindig előre gondolkodnak, ha a kormány a megyén keresztül forrást biztosit, azonnal lépnek.
Letették az alapkövét – Hamarosan új óvoda épül Bólyban

Bóly 400 millió forintot nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében óvodaépítésre. A beruházás célja, hogy az intézménybe több gyermeket tudjanak befogadni. Jelenleg 151 óvodai és 14 bölcsődei férőhely van. Az épület nem bővíthető, ezért van szükség új épület kialakítására.

Hárs József polgármester az ünnepélyes alapkőletételen elmondta:

Az új intézmény építésénél a gyerekek és a felnőttek igényeit egyaránt figyelembe vettük. A bölcsődei szobákat az épület keleti, csendesebb oldalára terveztük a nyugodt délutáni alvás miatt, az aktivitást uszodával, tornateremmel segítjük. Az épület előtt parkolókat, kerékpártárolókat alakítunk ki.

Az új óvodában 6 óvodás csoportban 180 gyermeket, 2 bölcsődei csoportban 28 kicsit tudnak ellátni, így a korábbihoz képest 43 gyermekkel többet tudnak fogadni. Az új épület teljes körűen akadálymentesített lesz, tornaszobával és tanuszodával felszerelve. A fűtést a meglévő geotermikus rendszer biztosítja.

Az ünnepélyes alapkőletételen dr Hargitai János országgyűlési képviselő elmondta:

Montenuovo Julia 136 éve alapított óvodát Bólyban, a jelenlegi fejlesztést a növekvő gyereklétszám indokolta. Bóly egy dinamikus település, mindig előre gondolkodnak, ha a kormány a megyén keresztül forrást biztosit, máris előveszik a fiókban lévő terveket, és az elsők között rajtolnak.

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke a fejlesztés kapcsán kiemelte:

Nagy öröm számunkra, hogy a megyei önkormányzat döntése alapján 16 településen újulnak meg, illetve épülnek új óvodák, bölcsődék a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, több mint hárommilliárd forint értékben. Szolgáltató megyeként munkatársaink segítéségével tevőlegesen is hozzájárulhatunk ezekhez a fejlesztéséhez.

A vállalkozási szerződést aláírták, a munkaterület átadásával a napokban megkezdődnek a kivitelezési munkálatok.




További hírek