Baranya.hu

Újabb szakasszal bővült a megyei kerékpárút hálózat

Ünnepélyes keretek között adták át kedden a Bogád-Szederkény között megvalósult kerékpárutat. A fejlesztéssel bicikliúton is összeköttetésbe került Pécs és a megye keleti térsége.
Újabb szakasszal bővült a megyei kerékpárút hálózat

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával, a TOP-3.1.1-16 Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című felhívás keretében újabb hivatásforgalmi kerékpárút épült Szederkényben. A „Bogád-Szederkény kerékpárforgalmi útvonal kialakítása” című projekt megvalósítására 193,38 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Szederkény Község Önkormányzata. A projekt a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatallal, mint konzorciumi partnerrel közösen került megvalósításra.

 

A most elkészült fejlesztéssel érintett kerékpárút szakasz Bogádtól Szederkényig összesen hét település, Bogád, Romonya, Ellend, Hásságy, Olasz, Belvárdgyula és Szederkény közigazgatási területét érintve halad.

A kerékpárutat kedden ünnepélyes keretek között adta át Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője, Őri László megyei elnök és Maml Balázs polgármester. 

Az eseményen Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, a megyei kerékpárút fejlesztéseknél elsőrendű cél, hogy a megépült szakaszok hálózatba illeszkedjenek. A Bogád- Szederkény kerékpárforgalmi útvonal megteremti a kapcsolatot a megyeszékhely és Mohács között. Bólyon át pedig kapcsolódást teremt Villány felé, később pedig a Mohács 500 keretében megvalósítandó kerékpárútra is rácsatlakozik majd.

A megyei elnök emlékeztetett, az elmúlt időszakban 20 helyszínen 4,1 milliárd forintból építettek és bővítettek kerékpárutakat a megyében.  




További hírek