Baranya.hu

Az Országos Mentőszolgálat legrangosabb elismerését vehette át Őri László a Parlamentben

A baranyai mentősök javaslatára Magyar Mentésügyért Emlékérem kitüntetést kapott Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke. Az elismerést pénteken Rétvári Bence miniszterhelyettestől és Csató Gábortól, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójától vette át a megyei elnök.
Az Országos Mentőszolgálat legrangosabb elismerését vehette át Őri László a Parlamentben

A Magyar Mentésügyért Emlékérem országos kitüntető címet olyan személyek, szervezetek kaphatják, akik hosszú idő óta támogatják a mentősök munkáját. Őri László korábban Pécs alpolgármestereként jelenleg pedig a Baranya Megyei Önkormányzat elnökeként évek óta támogatja a mentősök munkáját. A megyei elnök 2020-ban a koronavírus járvány első hulláma alatt hívta életre a „Baranya Segít Programot”, azzal a céllal, hogy az élvonalban harcoló egészségügyi dolgozókat, mentősöket segítse. Azóta a programnak köszönhetően rendszeresen segíti a baranyai mentődolgozók munkáját, támogatásával pedig felújítások valósultak meg, többek között a pécsi mentőállomáson is.

Őri László a kitüntetés kapcsán elmondta, hatalmas megtiszteltetésként és meglepetésként érte az elismerés. A megyei elnök megköszönte a baranyai mentősök nagy bajtársi közösségének a támogatását és a bizalmát és biztosította őket, hogy a „Baranya Segít Program” a jövőben is folytatódik.  „Az ilyen elismerések adnak erőt a közéleti munka folytatásához”, mondta a megyei elnök.




További hírek