Baranya.hu

Elkészült a pellérdi kerékpárút

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával, a TOP-3.1.1-16 Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című felhívás keretében újabb kerékpárút szakasszal gazdagodott Pellérd. A „Kerékpárút rendszer továbbfejlesztése, közlekedésbiztonsági fejlesztés Pellérd - Aranyosgadány között” című projekt megvalósítására több mint 382 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert Pellérd Község Önkormányzata.
Elkészült a pellérdi kerékpárút

A megvalósult kerékpárút annak a 2011-ben elkészült kerékpárútnak a folytatása, amely Pécset - Pellérddel köti össze. Ezen projekt során kerékpárút létesült Aranyosgadányig, illetve Pellérd község településközpont feltárása megtörtént a kerékpárút által. A projekt eredményeképpen a keleti ipar- terület is elérhetővé vált a kerékpárral közlekedők számára.

A több, mint 382 millió forint európai uniós támogatás segítségével több, mint 8 kilométer kerékpárút valósult meg, valamint a település „déli” Görcsöny felőli bevezető szakaszán egy közlekedésbiztonságot szolgáló településkapu is épült. 

 

A projekt a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatallal, mint konzorciumi partnerrel közösen a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.




További hírek