Baranya.hu

A megyei díjakról is döntöttek – ülésezett a Baranya Megyei Közgyűlés

A Baranya Megyei Önkormányzat május 29-i ülésén Mácsai Antal, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója beszámolt a szervezet előző évi tevékenységéről.
A megyei díjakról is döntöttek – ülésezett a Baranya Megyei Közgyűlés

Elmondta, hogy 2018-ban sok közúti balesethez vonultak, 183 esetben életet  mentettek, viharkárok, fakidőlések, tüzek esetén kellett beavatkozniuk. Mácsai Antal hangsúlyozta, hogy és szabadtéri tűzesetek számának csökkentésén folyamatosan dolgoznak, kockázati térképekkel és ellenőrzésekkel. A háztartási tüzek veszélyeit bemutatókkal illusztrálják.

Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt vezetője elmondta, hogy a tavalyi évben 128 versenyen több mint 15 ezer tanulót mozgattak meg. Olyan intézmények újultak meg, amelyek a diáksporthoz és közösségneveléshez kapcsolódnak, többek között a komlói sportcsarnok, a mohácsi tanuszoda újult meg, több iskolában energetikai korszerüsítés történt.  

A közgyűlésen tárgyaltak továbbá a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program aktuális pályázatairól, valamint a nemzetközi megállapodásokról. Zárt ülésen döntöttek a megyei díjakról.




További hírek