Baranya.hu

Határon átnyúló együttműködés a „két” Baranya között

A horvátországi Eszék-Baranya megye delegációját fogadta Madaras Zoltán, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke. Az egyeztetések során a felek feltérképezték a határokon átnyúló együttműködés lehetséges területeit és megállapodtak abban, hogy olyan projektek megvalósításában vállal a két megye partneri szerepet, melyek a régió gazdasági és turisztikai fejlesztését szolgálják, hogy a határ ne elválassza, hanem hídként kösse össze a két térséget.
Határon átnyúló együttműködés a „két” Baranya között

Madaras Zoltán megyei elnök a megbeszélések során hangsúlyozta, hogy a két megye számára legfontosabb a gazdaság erősítése, különös tekintettel a térség turisztikai vonzerejének növelésére, kihasználva a sajátos gasztronómiai,  borászati, kulturális és természeti értékeket.

 

  • A térség turisztikai fejlesztése szempontjából is fontos az együttműködés, mert az egymás közt átjárható régiók az idegenforgalmi vonzerőt kölcsönösen erősíthetik, hiszen így kinyílnak a régió határai és még több attrakciót nyújtanak az idelátogatók számára. Ennek elősegítése érdekében a turisztikai stratégiánkat is összehangoljuk.

 

Ivan Anušić elnök jelezte, hogy maximálisan támogatja ezeket az elképzeléseket és javaslatokat, készek arra, hogy a jövő év elején megnyíló pályázati lehetőségekben közösen nyújtson be pályázatot a két megye.

 

  • Eszék-Baranya természeti értékei alapján megkerülhetetlen turisztikai tényező, kiemelten fontos a fenntartható turizmus elősegítése, a természeti és kulturális kincsek megőrzése, a kerékpáros és vízi turizmus fejlesztése, az idegenforgalmi infrastruktúra modernizálása. Ha közösen dolgozunk, együtt többre jutunk.

 

Az Ivan Anušić zsupán által vezetett delegáció látogatást tett a Horvát Házban, ahol a magyarországi horvát nemzetiségi önkormányzat vezetőivel találkozott, majd megtekintették a Horvát Színházat.

 

 




További hírek