Baranya.hu

Erre van a legnagyobb igényük a fizetésen túl a magyar dolgozóknak!

Tanulnának, ha lenne rá lehetőségük – derült ki az OTP Bank kutatásából. A mára már gyakorlatilag minden szektort érintő szakemberhiány arra ösztönzi a nagyvállalatokat, hogy maguk álljanak elő problémaenyhítési megoldásokkal. Ennek érdekében készített felmérést a hitelintézet, melyből láthatóvá vált, a pénzbeli juttatásokon túl mire volna igénye a magyar dolgozóknak.
Erre van a legnagyobb igényük a fizetésen túl a magyar dolgozóknak!

Erre van a legnagyobb igényük a fizetésen túl a magyar dolgozóknak! Tanulnának, ha lenne rá lehetőségük – derült ki az OTP Bank kutatásából. A mára már gyakorlatilag minden szektort érintő szakemberhiány arra ösztönzi a nagyvállalatokat, hogy maguk álljanak elő problémaenyhítési megoldásokkal. Ennek érdekében készített felmérést a hitelintézet, melyből láthatóvá vált, a pénzbeli juttatásokon túl mire volna igénye a magyar dolgozóknak.

A magyar munkáltatók között ádáz verseny zajlik, hogy tapasztalt, adott feladatkörökhöz megfelelő képességekkel rendelkező munkatársakat találjanak, majd meg is tudják tartani őket. Emiatt az utóbbi években még inkább előtérbe kerültek a fizetésen túli egyéb kondíciók, amelyek árnyalni tudják a munkáltatói ajánlatokat a választás során. A Ténygyár Kft. az OTP Bank megbízásában annak járt utána, mik azok a legfontosabb kritériumok, amelyek befolyásolják egy munkáltató megítélését, és a magyarok mit tapasztalnak: a számukra fontos szempontok mennyire elérhetőek a jelenlegi munkáltatói piacon.

A magyarok túlnyomó többsége visszaülne az iskolapadba Az aktív korú magyarok 89 százaléka szerint fontos, hogy minden nap tanuljanak valami újat, azonban a munkavállalóknak csupán fele érzi úgy, hogy ezt biztosítja számára a munkahelye. Pedig igény volna rá: a bér és annak pénzbeli kiegészítésein túli szempontok közül a második legfontosabb, hogy adott munkáltató biztosítson a szakmai fejlődéshez oktatást, tréningeket. Bertalan Imre, az OTP Bank HR-vezetője a kutatási eredményekkel kapcsolatban kiemelte: „A folyamatos digitális fejlődés, bizonyos szakmák eltűnése, vagy éppen újak felbukkanása – iparágtól gyakorlatilag függetlenül –, mindenhol elmaradhatatlanná teszi a munkahelyi képzési rendszerek, programok kialakítását.

Az IT szakemberek iránti kereslet – csak a bankszektoron belül – háromszorosára nőtt, a fióki dolgozókkal szemben pedig alapelvárás, hogy értsenek a digitális eszközökhöz.” A dolgozók szerint a munkáltató feladata a folyamatos képzési lehetőségek biztosítása

A magyarok negyede (26%) véli úgy, hogy saját szakmájában boldogulhat, amennyiben fejleszti magát az adott területen. Ezzel szemben minden kilencedik magyar biztos abban, hogy új szakmára lesz szüksége, hogy később is legyen munkája, a lakosság tizede pedig egyáltalán nem tudta megítélni, hogy mire számíthat a jövőjét illetően. A megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy a munkáltató feladata a folyamatos képzési lehetőségek biztosítása. Ettől jelentősen elmarad azoknak a száma, akik szerint saját maguknak (28%) vagy az államnak (10%) kell ezt megtennie. Kevesen vesznek részt munkahelyi képzésekben, de miért? A kutatói kérdésekre adott válaszokból látszik, hogy az EU-hoz képest idehaza kevesebben vesznek részt munkahelyi képzésekben. A magyarok úgy vélik,
ennek legfőbb oka az, hogy a cégeknél eleve nincs ilyen lehetőség, vagy ha van is, az túl drága
(24%), illetve annyira túlterheltek a dolgozók, hogy képzési részvételre már nem marad idejük
(42%). „Az OTP Bankon belül rendszeresen nyújtunk szakmai továbbképzéseket a kollégáknak.

A célunk az, hogy átfogó tudással rendelkező pénzügyi tanácsadóként tekintsenek ügyfeleink
valamennyi munkatársunkra, ehhez pedig minden feltételt biztosítani szeretnénk” – nyilatkozta
Bertalan Imre.
Forrás: hrpwr.hu




További hírek