Baranya.hu

Bemutatkozott az új megyei rendőrfőkapitány a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésén

A Baranya Megyei Önkormányzat pénteki ülésén bemutatkozott dr. Gulyás Zsolt, Baranya megye új rendőrfőkapitánya, aki egyúttal beszámolt a rendőrség 2018-as tevékenységéről is.
Bemutatkozott az új megyei rendőrfőkapitány a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésén

Elmondta, hogy a főkapitányság munkájával hozzájárult Baranya közbiztonságának, közrendjének és az államhatár rendjének védelméhez. A településeken végzett rendőri tevékenységgel a lakosság felmérés alapján elégedettebb az előző évhez képest. A regisztrált bűncselekmények száma tizedével csökkent az előző évihez képest, kevesebb lopás és lakásfeltörés történt, azonban megnőtt a kábítószerrel visszaélések száma. A közlekedésbiztonsági helyzetet havonta összehangolt ellenőrzésekkel, így a veszélyes útszakaszok ellenőrzésével, a leállításos, a lánc- és a menet közbeni sebességméréssel, biztonsági eszközök használatának ellenőrzésével igyekeztek javítani.

 Az új vezető kiemelte: az idei tervek között szerepel a határok fokozott védelme, a schengeni követelményeknek megfelelő határőrizeti, határforgalmi ellátása, a polgárok szubjektív közbiztonságérzetét befolyásoló jogsértések elleni hatékony fellépés, a közlekedésbiztonsági helyzet javítása. A beszámolót a közgyűlés elfogadta. Az ülésen részt vett dr. Balogh János országos rendőrfőkapitány.

A közgyűlésen ezen túlmenően napirendre került a Pannon Európai Területi Társulás munkája, Fazekas Róbert alelnök a 2018-as közmunkaprogram eredményeiről és a 2019-es tervekről számolt be.

 




További hírek