Baranya.hu

Elindult a megyei befektetés-ösztönzési projekt – Komlón és Szigetváron tesztelik a módszert

Első körben Komlón és Szigetváron tesztelik az a módszert, amelynek célja a befektetések ösztönzése Baranya megye településein. Az eredmények alapján a tervek szerint a megye többi települése és a megyeszékhely, Pécs is bekapcsolódik majd a programba
Elindult a megyei befektetés-ösztönzési projekt – Komlón és Szigetváron tesztelik a módszert

A keresletet és a kínálatot szeretné összehangolni a Baranya Megyei Önkormányzat úgy, hogy a települési önkormányzatok segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a megyei önkormányzat elkészítse a befektetés-ösztönző programot, ezáltal sokkal hatékonyabban tudja megszólítani a vállalkozókat, illetve a lehetséges befektetőket. Az első két helyszín Komló és Szigetvár.

 

- Programomban kezdettől fogva hangsúlyos a befektetés-ösztönzés, mert a vállalkozói szférából érkezve pontosan tudom, mire van szüksége egy adott településnek a folyamatos fejlődéshez, és egy vállalkozónak a fenntartható működéshez. Innen jött az ötlet, hogy olyan partnereket keressünk, akik ebben támogatnak bennünket, és rajtunk keresztül a megye településeit. Ennek a folyamatnak az első lépése a komlói és a szigetvári önkormányzat támogatása, és egy jól működő és adaptálható modell kialakítása – hangsúlyozta Madaras Zoltán megyei elnök a sajtótájékoztatón.

 

A megyei önkormányzatot egy nonprofit gazdasági szervezet segíti a program megvalósításában. Felmérik, hogy Komlónak és Szigetvárnak melyek az erősségei, lehetőségei, hiszen a két településen teljesen különbözőek az adottságok. Fontos, hogy olyan tevékenységeket végző cégeket tudjanak keresni, akiknek éppen azok a feltételek a megfelelőek, amelyek egy-egy településen adottak. Ez teremt jó alapot a hosszú távú együttműködésre.

 

Máté Gábor, az Investmentor Agency egyik vezetője hangsúlyozta:

- Azért álltunk a kezdeményezés mellé, mert a Baranya Megyei Önkormányzat olyan szervezet, amely Madaras Zoltán vezetésével teljesen új, befektetőbarát szemléletet képvisel. Cégünk abban tud segíteni, hogy amikor az adott város polgármestere, a Baranya Megyei Önkormányzat és egy befektető leülnek, egy nyelvet beszéljenek. Fontos tudni, mire van szüksége egy vállalkozónak, és mi a város érdeke. Mi lényegében „tolmácsolunk” a felek között.

 

Polics József, Komló polgármestere kiemelte:

- Az együttműködés azért hasznos, mert az önkormányzatok nem gazdasági szervezetek, a befektetés viszont gazdasági terület. Nem kis feladat a piaci szereplőket és az önkormányzatot összehangolni, ezt az együttműködést segíti elő a városokra szabott felmérés, amiből kiderül, milyen cégek, milyen ipari park lehetőségek vannak, milyen oktatás, képzés, milyen típusú, milyen képzettségű munkaerő található. Ebből az anyagból láthatóvá válik, mit kell a városnak tennie ahhoz, hogy továbbléphessen.

 

Az első felmérés szeptember végére készül el.




További hírek