Baranya.hu

Fürdőzéssel köszöntötték az új évet Orfűn

Már ötödik alkalommal rendezték meg az "újévi csobbanást" az orfűi Pécsi-tónál 2018. január 1-jén.
Fürdőzéssel köszöntötték az új évet Orfűn

Tavaly negyvenegy „önkéntes rozmár” ugrott be a Pécsi-tóba, hogy felfrissülve indítsák el az újévet, ez 2018. január elsején sem alakulhat máshogy.

A gyülekező tizenegy órától lesz a tónál, a csobbanást fél órával később, fél tizenkettőre tervezik.

– Ötödik alkalommal rendezzük meg a jeges újévi csobbanást Orfűn

– mondta el Dunántúli Napló megkeresésére a település polgármestere, Füziné Kajdy Zita. – A rendezvényre érkezőket lencselevessel, forralt borral és teával várjuk. Az első száztíz csobbanó egy „Orfűi jeges csobbanás” feliratú pólót kap ajándékba.

Mint megtudtuk, a polgármester minden évben részt vesz a csobbanásban, csak az elsőt hagyta ki. És hogy milyen időre számíthatnak a fürdőzők? A mostani előrejelzések szerint jég ugyan nem lesz a tóban, és nagy hidegre sem kell készülni, de azért kánikulai meleg nem várja majd őket. Az időkép.hu meteorológusai január elsejére plusz fokokat jósolnak, öt és nyolc körül alakul a levegő hőmérséklet. Sajnos valószínűleg nem süt majd a nap, esős idő várható.

Forrás: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/jeges-csobbanassal-indul-az-ev-1213633/

Szerencsére nem volt jeges a víz, de azért a kánikulai melegről csak álmodni lehetett. A mostani fürdőzésben több mint száztízen vettek részt, ami új rekordnak számít.

Forrás: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/orulet-szaztizen-csobbantak-orfun-az-ev-elso-napjan-1214435/

Galéria: https://www.bama.hu/galeria/jeges-csobbanas-orfun-januar-elsejen/

 




További hírek