Baranya.hu

Ingyen laptopokat kaptak pécsi 7. és 10. évfolyamos diákok

Több mint 200 pécsi középiskolás vehetett ma át laptopokat a Klebelsberg Központ „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és pedagógusok számára” című projektjének keretében.
Ingyen laptopokat kaptak pécsi 7. és 10. évfolyamos diákok

A Pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban 179 diák vette át vadonatúj notebookját. Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke az átadón elmondta, abban bíznak, hogy a digitális eszközök komoly segítséget jelentenek majd a tanulásban a diákoknak. Az eszközök érintő képernyővel rendelkeznek, így a tanulók akár jegyzetelni is tudnak rajta az órákon. A notebookokhoz pedig táska és egér is jár. A mostani akció folytatása a tavaly tavasszal megkezdett programnak, amikor is 120 ezer laptopot osztottak ki 9. évfolyamos tanulók és pedagógusok között, mondta a Központ vezetője.

Őri László az eseményen elmondta, a kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére is támogatja a fiatalokat abban, hogy minden eszközt megkapjanak, ami a tudás elsajátításához szükséges.   

A projekt keretében nemcsak az állami, hanem az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények tanulói is igényelhettek hordozható számítógépet, így összesen 1462 településen, 2572 iskolában, több mint 3000 feladatellátási helyen osztanak ki digitális tanulást támogató eszközöket.




További hírek

Széchenyi Terv Széchenyi Terv Plusz