Baranya.hu

Halászlét, pulykát és süteményt is kapnak az ünnepek alatt dolgozó mentősök és háziorvosok

550 adag meleg ebédet visznek ki a megyében ünnepek alatt szolgálatot teljesítő mentősöknek és háziorvosoknak a Baranya Segít Program keretében - mondta Őri László a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke szerdán.
Halászlét, pulykát és süteményt is kapnak az ünnepek alatt dolgozó mentősök és háziorvosok

December 24-én, karácsony első és második napján, valamint szilveszterkor és január elsején is ünnepi meleg ebédet visznek a megyében minden szolgálatot teljesítő mentősnek, idén pedig a háziorvosi ügyeletben dolgozóknak is meleg ebéddel készül a megyei önkormányzat, a Baranya Segít Program keretében. Dr. Princz János, a háziorvosok megyei kollegiális vezetője elmondta, több mint 10 helyen lesz háziorvosi ügyelet a megyében, amit 40 fő fog ellátni. Dr. Buda Péter a OMSZ Dél-dunántúli Régió Regionális igazgatója elmondta, az elmúlt évben hatalmas teher hárult a mentősökre. A napi esetszámok mellett a mintavételekben is részt vettek a dolgozók. Az orvosigazgató az összes mentős nevében megköszönte, a Program keretében kapott segítséget a Baranya Megyei Önkormányzatnak.

Őri László 2020 tavaszán a koronavírus járvány első hulláma alatt indította útjára a Baranya Segít Programot, azzal a céllal, hogy segítse az egészségügyben dolgozók munkáját. Az elmúlt másfél évben a program keretében ffp2-es maszkokat kaptak a Pécsett és Baranyában dolgozó háziorvosok. A megyei önkormányzat támogatta többek között a Pécsi Gyerek Taxi karanténjáratát, a COVID- osztály dolgozóinak pedig több alkalommal kávét és frissítőket vitt el a megyei elnök. A Program idén tovább bővült, cipősdoboz akciót is szervezett a megyei önkormányzat, a csomagokat hátrányos helyzetű gyermekeknek juttatja el az ünnepek előtt a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület és a Pécsimami Egyesület.

Őri László elmondta, a megye nagy közössége nevében szeretne köszönetet mondani minden egészségügyben dolgozónak, azért a megfeszített munkáért, amit a járvány alatt és az év minden napján a baranyai emberekért tesznek. 




További hírek