Baranya.hu

Két új mentőautó állt szolgálatba Baranyában

Pécsett és Komlón fog szolgálatot teljesíteni az a két korszerű műszerekkel felszerelt mentőautó, amely a kormány támogatásával érkezett meg a megyébe.
Két új mentőautó állt szolgálatba Baranyában

Dr. Buda Péter, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója elmondta, hivatása alatt még soha ilyen fiatal gépjárműparkkal nem dolgoztak a megyében. Az autók átlagéletkora 5 év alá csökkent az elmúlt tíz évben, a gépjárművek pedig olyan modern eszközökkel és technikával vannak felszerelve, amik a vezetés és közlekedésbiztonságot is nagyban segítik.

Dr. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke az átadón emlékeztetett rá, hogy az elmúlt tíz évben 43 új kocsi érkezett a megyébe, ebből 13 az utóbbi négy évben. A megyei elnök hozzátette, nem csak a járműpark újult meg, Sásdon, Pécsváradon és Szentlőrincen új mentőállomások is épültek. Ezekkel a fejlesztésekkel jelentősen emelkedett a sürgősségi betegellátás színvonala a megyében.

Őri László hozzátette, minden fejlesztés azt a célt szolgálja, hogy minden baranyai, függetlenül attól, hogy Pécsett vagy egy kistelepülésen éljen nagyobb biztonságban érezhesse magát. A legrövidebb idő alatt a legmagasabb szintű ellátásban részesülhessen.




További hírek