Baranya.hu

Madaras Zoltán: Hiszek az elvégzett munka erejében, a közösségben

„A megyei önkormányzat őszinte meggyőződéssel végzi munkáját szervezi a megye életét, védelmezi értékeit. Mert, amint azt a történelmi példa is mutatja, szervezettség, szabályok és egység nélkül egy egész megye, s akár egy egész ország romba dőlhet.” – erről beszélt a a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Madaras Zoltán 2018-as Megyenapon.
Madaras Zoltán: Hiszek az elvégzett munka erejében, a közösségben

1694-ben adományozta I. Lipót Baranya Vármegye címerpecsétjét. 20 éve, 1996 óta – a megyei közgyűlés döntése értelmében – minden esztendőben megünneplik a megyenapot. Idén a megyeszékhelyen, a Megyeháza dísztermében ünnepelt a megye.

 

Az ünnep alkalmából Madaras Zoltán a megyei fejlesztések kapcsán arról beszélt, hogy számára a követendő cél az új lehetőségek, erősödő megye és biztosabb megélhetés elősegítése minden baranyai embernek. Az elnök elmondta:

 

  • A megyei programok kiemelten kezelik a fenntartható és minőségi foglalkoztatás, valamint a munkavállalói mobilitás ösztönzését, a környezetünk megőrzését és védelmét, az alacsony széndioxid kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulást, a társadalmi együttműködés előmozdítását, valamint a szegénység és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet.

 

Az ünnepségen átadták a megyei kitüntetéseket, melyet azok a személyek kapják, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, szolgálatkészségükkel, a megyei közösség építői.

 

Baranya Megye Díszpolgára 2018-ban Prof. Dr. Bódis József egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem volt rektora lett, aki a szülészet-nőgyógyászat terén végzett – nemzetközileg is számon tartott – kimagasló tudományos, szakmai tevékenysége, az egyetemi hírnév erősítése terén kifejtett munkája elismeréséül nyerte el a címet.     

 

Pro Comitatu díjat vehetett át Jakabucz Ildikó, a Hauni Hungária Gépgyártó Kft. volt ügyvezető igazgatója a gépipari szakképzés megújítása és a gépipari klaszter megalakítása során kifejtett szakmai munkája elismeréséül.

 

A Baranya Fejlődéséért díjat Kovács Gábor vállalkozó, a Tenkes Csárda tulajdonosa kapta a baranyai kulturális örökség ápolásában, megőrzésében, a helyi hagyományőrző tevékenységek támogatásában elért eredményei, húszéves kitartó munkájának elismeréséül.

 

A Kulturális, Művészeti Díjat Halott Pénz zenekar kapta a fiatalok széles körét megszólító, sikeres könnyűzenei pályafutásért, Pécs város és Baranya megye jó hírét terjesztő   szerepvállalásáért.

 

Az Egészséges Baranyáért Díjat dr. Pereszlényi Lászlóné, dr. Szilas Judit orvos, Mohács város Kórház Véradó Állomása vezetője vehette át több évtizedes, a megye és Mohács város egészségügyéért, a véradás megszervezéséért, a véradók megbecsüléséért végzett fáradhatatlan munkája elismeréséül.

 

A Koltai Péter Díjat a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Borbás Balázsnak, a Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 11. B osztályos tanulója tanulmányi versenyeken való kimagasló eredményei és kitűnő tanulmányi munkája elismeréséül.

 

A Közrend-Közbiztonság díjat 2018-ban dr. Harmati Béla rendőrezredes, a Siklósi Rendőrkapitányság vezetője kapta többéves, a közrend-közbiztonság területén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül

 

A Nemzetiségekért díjat Jarjabka Ákos, a Diaszpóra Program vezetője érdemelte ki a kisebbségi, szórvány- és diaszpórahelyzetben lévők magyar identitásának megőrzése érdekében végzett szakmai tevékenységének elismeréséül.

 

Elnöki különdíjat kapott Dr. Ottóffy Gábor egyetemi adjunktus, gyermekgyógyász a gyermekonkológia területén végzett innovatív, a gyermek, a szülő és a teljes gyógyító csapat együttműködésére építő gyógyító-szervező munkájáért.

 

Elnöki különdíjat vehetett át Dr. Bíró Ferenc orvos, volt országgyűlési képviselőt, Pécsvárad volt polgármestere több évtizedes kiemelkedő közéleti és szakpolitikai munkájáért.

 

A hagyományokhoz híven a Megyenap keretében került sor a Baranya Megyei Mérnöki Kamara „Aranygyűrűs Mérnőke” díj átadására, melyet idén dr. Szabó Éva építészmérnök  kapott.

 

A megyenapi műsorban fellépett többek között a Pécsi Tudományegyetem Tánccsoportja és a Miroslav Krleza Horvát Iskola tamburazenekara is.




További hírek