Baranya.hu

Újabb adomány indult Baranyából Kárpátaljára

Hat baranyai település összefogásának köszönhetően csaknem 10 millió forint értékű adomány indult ma Kárpátaljára a háború elől menekülők megsegítésére.
Újabb adomány indult Baranyából Kárpátaljára

Egerág, Szőkéd, Áta, Kisherend, Pécsudvard, Szemely és Birján polgármesterei fogtak össze a háború elől menekülőkért. Őri László a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke csütörtök reggel Kumli Józseffel, Szemely polgármesterével és Rácz Jánossal, Egerág polgármesterével indított el egy tartós élelmiszerekkel megrakodott kamiont Kárpátaljára.

A megyei elnök kiemelte, a helyi közösség erejét és érettségét mutatja meg, hogy hogyan képes a bajban összefogni. Őri László emlékeztetett rá, hogy a baranyaiak már a koronavírus alatt is megmutatták képesek a példátlan összefogásra, az Ukrajnában dúló háború pedig újra és újra társadalmi összefogásra ösztönzi a megyében élőket.

A megyei elnök külön köszönetet mondott Novreczky Jánosnak, Birján polgármesterének, hogy jelentős összeggel járult hozzá az adományhoz.

A háború kezdete óta több tucat segítő kezdeményezés indult a megyéből Kárpátaljára. A Baranya Megyei Önkormányzat 1 millió forintot ajánlott fel, hogy karitatív szervezeteken keresztül segítse a háború elől menekülni kényszerülőket, idézte fel Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke.




További hírek