Baranya.hu

Varga Judit:a kormány erkölcsi kötelességének érzi, hogy segítsen Baranyában is

A Széchenyi téren, a megyeháza épületének alsó szintjén nyílt meg hétfőn a Pécsi Áldozatsegítő Központ, amely ingyenes jogi, pszichológiai, érdekérvényesítési és pénzügyi segítséget nyújt a bajba jutottaknak. Az új központot Őri László megyei elnök közreműködésével, Varga Judit igazságügyi miniszter adta át.
Varga Judit:a kormány erkölcsi kötelességének érzi, hogy segítsen Baranyában is

A kormány erkölcsi kötelességének érzi, hogy segítsen az arra szorulóknak, a segítség pedig akkor a leghatékonyabb, ha helyben történik, ezért is kiemelt feladat az áldozatsegítő központok fejlesztése – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn, a Pécsi Áldozatsegítő Központ megnyitóján.

A kormány az áldozatsegítő központok hálózatának fejlesztésével öt éven belül minden megyében könnyen elérhetővé akarja tenni ezeket a szolgáltatásokat – mondta az igazságügyi miniszter, aki hozzátette, idén 600 millió forint áll rendelkezésre a budapesti, a miskolci, a szombathelyi és már a pécsi áldozatsegítő központ fenntartására és kapacitásuk növelésére. Varga Judit közölte, hogy a kormány a jövőben is számít a civil és egyházi partnerek együttműködésére. 

Varga Judit miniszter külön is beszélt a családon belüli erőszakos bűncselekményekről, leszögezve, az államnak reagálnia kell, többféle segítséget kell felajánlania, hogy az áldozatok érezzék: nincsenek egyedül, számíthatnak a közösségre, az országra.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az országosan elérhető, ingyenesen hívható 80/225-225-ös segélyhívó számon és a megnyitóval egy időben elindított vansegitseg.hu weboldalon mindenki tájékozódhat arról, hol kaphat lakóhelyéhez legközelebb segítséget, emellett minden kormányhivatal foglalkozik segítségnyújtással.   

A tett harsányabb ezer szónál – hangsúlyozta Varga Judit a kapcsolati erőszak elleni küzdelem és az áldozatvédelem rendszerének megerősítéséről, közölve, ezért is kezdeményezte korábban a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását, az élet elleni bűncselekményekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát és a gyermekvédelmi jelzőrendszer szabályozásának módosítását.

 A miniszter szerint az áldozatsegítés rendszere nem attól lesz jobb, ha politikai célokra és “játszmákra” használják fel a segítségre szorulókat, hiszen rajtuk “posztok, kommentek és üres frázisok pufogtatása nem segít”. A tárca a jogrendszer és a jogalkalmazás tökéletesítéséért partnerségre hívta azokat, akikkel közös a célja, így egyebek mellett a családjogi civil munkacsoport ülésére mintegy hatvan szervezet kapott meghívót, hogy konstruktív javaslatokkal segítse a közös munkát.

Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte: Miskolc után Pécsett nyílik meg az újabb áldozatsegítő központ, és mint utalt rá, mindkét térség és az ott lakók a rendszerváltozás utáni időszak vesztesének számítanak. Magyarországon az áldozatok segítése az elmúlt tíz évben sokat javult, a kormány elkötelezett a hathatós segítség megadása mellett.

A megyei önkormányzat több száz civil szervezettel együttműködve igyekszik odafigyelni az állampolgárokra, és felajánlani a segítséget, így az új központ szolgáltatásait is az arra rászorulóknak, emelte ki Őri László, aki megköszönte a civileknek azt a sok segítséget, amelyet a koronavírus-járvány idején is tettek, és odafigyeltek a kisebb településeken élő polgártársainkra is.

Horváth Zoltán Baranya megyei kormánymegbízott közölte: a könnyen elérhető helyszínen létrejött központban kiváló, felkészült, magas szakmai színvonalon dolgozó szakemberek várják a segítségre szorulókat.

Csonka Pál, a pécsi központ munkáját támogató Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális vezetője elmondta: az áldozatokat szervezetük többi között szociális szolgáltatásokkal, ruha- és élelmiszer adományokkal is segíti.

 

Forrás: http://pecsert.hu/varga-judit-a-kormany-erkolcsi-kotelessegenek-erzi-hogy-segitsen/




További hírek