Baranya.hu

Élhetőbb, szebb, zöldebb város megteremtése az Ormánság szívében

300 000 000 Ft TOP - Terület- és Településfejlesztési Operatív Program

SELLYE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT


Az „Élhetőbb, szebb, zöldebb város megteremtése az Ormánság szívében” elnevezésű pályázat keretén belül fejlesztéseket tervezünk megvalósítani
a Korongi téren (536 hrsz.) itt érintjük a Déryné utcát (451/4 hrsz.), Árpád utcában (485 hrsz.), itt érintjük a Fürdő utcát (398 hrsz.), Bodonyi utcában
(344 hrsz.), itt érintjük a belterület 348/9 helyrajzi számot, és a Sellye Városi Sportcsarnok előtti téren, illetve a csarnok előterében (303/1 hrsz.). A
tervezett fejlesztések megvalósításával a már meglévő várost átszelő főtengely (összekötőút) mellé egy másik már meglévő tengelyt erősíthetnénk
meg, melyet elsősorban a helyi lakosok, illetve a napi szinten idelátogatók használnak. A tengely mentén elhelyezkedő intézményeknek,
szolgáltatóknak (Munkaügyi Központ, Piactér, Egészségügyi Központ, Élelmiszerboltok, Városi Sportcsarnok, Általános Iskola, Autóbusz állomás)
köszönhetően a helyiek számára ez az útvonal sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint az összekötőút. A Válaszható önállóan támogatható
tevékenységek A főtevékenység keretén belül a Korongi téren található játszótér átalakítását tervezzük megvalósítani. A felhívás szerinti 3.1-
1.2/A/1,3,4-es tevékenységek keretén belül a játszótéren található beteg fák eltávolítását, meglévők kezelését a talaj feljavítását, fásítást,
öntözőrendszer kialakítását tervezzük. Ezen felül a teret három részre osztjuk fel, egyik részén játszótér, másik részén felnőtt játszótér, harmadik
részén pedig pihenőpark kerülne kialakításra. 8 676m2 zöldfelület és 3500m2 nyitott tér kerül átalakításra a tervezett beavatkozások elvégzésével. A
B főtevékenység keretén belül I/1-es tevékenységhez köthetően kerül kialakításra egy 40m2-es büfé a Sellye Városi Sportcsarnok előterében, amely
elsősorban a csarnokban tartott rendezvényekre, sporteseményekre (kézilabda torna, teremfoci torna, táncverseny, boksz gála) érkezők számára
kerülne kialakításra, de akár az iskola épületével összekötött tanulók is igénybe vehetik a fejlesztésnek köszönhetően kialakított szolgáltatást.
Önállóan nem támogatható választható tevékenységek közül az alábbiak kerültek a pályázatban beépítésre: 3.1.2.2/i, k, illetve 1, 4, 5, 7-es pontok. A
pályázat keretén belül kialakításra kerül 599fm gyalogos és kerékpárút az Árpád utcában 2,75m szélesen a Bodonyi utcában 3,5m szélesen. A
sétány mentén energiatakarékos világítás kerül kialakításra, klímatűrő fasorok kerülnek kiültetésre, környezetbeillő utcabútorok kihelyezésre és 3
ponton kerékpártároló kerül kialakításra. Ezen felül a sportcsarnok előtti téren lévő zöldfelületen és szórt burkolatú nyitott területen térrendezést
hajtunk végre. 1 000m2 zöldfelület és 2 055m2 nyitott tér kerül átalakításra a tervezett beavatkozások elvégzésével. A projekt céljai illeszkednek az
ITS-ben lévő célokhoz. Belső megközelíthetőség javulását elősegíti a gyalogos és kerékpáros úthálózat fejlesztése. Vonzó és fenntartható épített
környezet, közterületek és infrastruktúra kialakítását elősegíti, hiszen megújításra kerül egy köztér, arculatfejlesztés megy végbe az érintett utcákban.
Az egészség megőrzése, a sport-és rekreációs fejlesztések célkitűzést erőteljesen segíti a projekt tartalma, hiszen a kialakításra kerülő játszótéri és
tornapálya közterületen található, bárki igénybe veheti. Ezen infrastrukturális fejlesztések mellett a pályázatban nagy hangsúlyt fektetünk a
partnerségi tervezésre, kialakításra, illetve a lakosság folyamatos tájékoztatására. Ennek érdekében számos lakossági fórumot, programot tervezünk
megvalósítani, illetve a helyi szervezetekkel, intézményekkel együttműködési megállapodásokat kívánunk kötni.


Vissza


További projektjeink

Köblény község belterületi vízrendezés

Projekt megvalósításának összege:

115 247 294 Ft TOP - Terület - és Településfejlesztési Operatív Program
TOP-2.1.3-16-BA1-2021-00032

Aktív turisztikai fejlesztések a Zselic szívében

Projekt megvalósításának összege:

188 582 245 Ft TOP-Terület- és Településfejlesztési Operatív Program
TOP-1.2.1-16-BA2-2020-00002

Csapadékvíz elvezetés rendezése Martonfán

Projekt megvalósításának összege:

99 963 042 Ft TOP-Terület- és Településfejlesztési Operatív Program
TOP-2.1.3-16-BA1-2021-00067