Baranya.hu

TANIA PROJEKT

 

A Baranya Megyei Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program által biztosított feladatainak megvalósításán túlmenően, kiemelt figyelmet fordít a nemzetközi programok által biztosított források felhasználására, melynek köszönhetően a 2014-2020 programozási időszakban számos Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Program, INTERREG VC Program, valamint Duna Transznacionális Programban vesz részt partnerként.

 

Baranya megye további fejlesztését elősegítve, valamint a fenntartható fejlődést előtérbe helyezve, a megyei önkormányzat partnerként részt vesz egy, a kármentesítés témakörét felölelő, TANIA elnevezésű projektben.

 

A múlt században lezajlott, nem körültekintően végzett ipari, bányászati, katonai és erős mezőgazdasági tevékenységek a talajban és a felszín alatti vizekben olyan szennyezéseket okoztak, amelyek veszélyeztetik az emberi egészséget, az ökoszisztémát, és a felszín alatti ivóvízkészletek biztonságos igénybevételét. Európában nagyságrendileg 2,5 millió potenciálisan szennyezett terület található, amelynek 14%-a igényel azonnali beavatkozást. Magyarországon jelenleg közel 2000 potenciálisan szennyezett és igazoltan szennyezett terület szerepel az Országos Környezeti Kármentesítési Program nyilvántartásában, amelyek valamilyen szintű kármentesítési feladatot igényelnek.

 

A versenyképes és egyben fenntartható fejlődés és az egészségesebb természeti környezet elérése, a természeti örökség megőrzése, valamint a környezetszennyezés káros hatásainak csökkentése a 2017. január elsejével kezdődött TANIA projekt célja, mely az olaszországi Empoli Valdesa Fejlesztési Ügynökség vezetésével, valamint a Baranya Megyei Önkormányzaton kívül francia, finn és görög partnerséggel valósul meg.

 

A kármentesítést megcélzó projekt a nanotechnológiát helyezi előtérbe, mely a különféle szennyezés kezelésének egy alacsony költségű, biztonságos és hatékony módszere. A projekt a szennyezett területek kezelését a szakpolitikai eszközök intézkedéseinek olyan jellegű fejlesztésén keresztül kívánja megvalósítani, mely képessé teszi ezeket az eszközöket a nanotechnológia megértésére és beépítésére, ezzel ennek az új technológiának a támogatására.

 

A projekt keretében a magyar partner a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program fejlesztését szorgalmazza, ezért a megvalósításba aktív részvétellel a KEHOP Irányító Hatósága, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága is bevonásra kerül.

 

Az INTERREG EUROPE Program keretében megvalósuló, 1.280.735 EUR költségvetésű, 85%-os ERFA támogatású projektből Baranya megye és szakmai partnerei 152.500 euróval gazdálkodhatnak. A program két fázisban valósul meg. Az első három év során kerül sor a tapasztalatok, és jó gyakorlat megosztására, valamint elkészül a Cselekvési Terv, majd a második fázisban a Cselekvési Terv megvalósulásának nyomon követése zajlik. A projekt 2021. december 31-én zárul.

https://www.interregeurope.eu/tania/