Baranya.hu

Nagy Csaba: „Fejlesztünk!”

Több milliárd forint áll Szigetvár rendelkezésére fejlesztésekre, ezt az összeget az életminőség további javítására lehet fordítani a baranyai városban. Ebből éppúgy jut a közlekedésbiztonságra, mint az egészségügyi fejlesztésekre vagy a várfelújításra.
Nagy Csaba: „Fejlesztünk!”

Nyertes pályázatok sora biztosítja, hogy Szigetvár tovább fejlődhessen. A város megkapta a lehetőséget, hogy új orvosi rendelőt építhessen a régi lerobbant épület helyén, a pénz rendelkezésre áll, a megyei önkormányzat meghozta a szükséges döntéseket ahhoz, hogy a projektek megvalósulhassanak. Nagy Csaba megyei elnök hangsúlyozza, hogy a szigetváriak maguk is beleszólhattak a fejlesztésekkel kapcsolatos döntésekbe.

– Ez a város mindig is a megye egyik gyöngyszeme volt, és az itt élők megérdemlik ezeket a fejlesztéseket. Épp ezért számos fórumon egyeztettünk a helyiekkel, milyen fejlesztéseket szeretnének. Mindegyik nyertes fejlesztés célja az, hogy a Szigetváron és környékén élő emberek életminősége javuljon. Ha orvoshoz kell menniük, megfelelő körülmények várják őket, ha autóba vagy kerékpárra ülnek, biztonságosan közlekedhessenek, ha vendégeik érkeznek, akkor büszkén kalauzolhassák el őket a megújult szigetvári várhoz – mondta Nagy Csaba.

A közlekedésbiztonságot növeli az a két körforgalom, ami TOP-forrásból valósul meg, összesen 260 millió forint értékben. A 67-es út és a József Attila utca csomópontjában, illetve a malomnál a kadarkúti elágazóban kialakítandó csomópontok rugalmasabbá és sokkal biztonságosabbá teszik a forgalmat.

A kiemelt kerékpáros útvonalak fejlesztéséről szóló kormányhatározat alapján még idén megkezdődhet a Szigetvár–Kaposvár közötti negyven kilométeres kerékpárút tervezése. Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos kezdeményezésére a Nemzeti Kerékpáros Stratégiában is megjelenik a Kaposvár–Szigetvár–Sellye–Drávasztára tengely. Fontos, hogy a kiépítendő Kaposvár–Szigetvár kerékpárút déli irányban élő szakaszként folytatódjon, kapcsolatot teremtve hosszú távon a Balaton és az érintett horvátországi területek között.

A szigetvári vár felújítása két ütemben történik. Az első szakaszban 2016-ban felújították az északi, keleti, nyugati várfal jelentős részét, a vár belső sétányait, a közvilágítást, az utcabútorokat, és elkészült a Zrínyi Miklós-emlékmű. A vár bekerült a Nemzeti Várprogramba, ennek köszönhetően újabb 700 milliós beruházással nemzetközi rangú kulturális örökséggé válhat. A második ütemben a tervek szerint közösségi, kiállítótereket alakítanak ki a kazamata épülettömbben, átalakítják a jelenlegi beléptető pénztárt és a Kapitány-pincét, a kastély épületegyüttesét, folytatódik a Zrínyi-vár régészeti kutatása, a barokk várfalrendszer egyes szerkezeti elemeinek felújítása.

A szigetvári hagyomány nem lezárható, annak világa velünk él és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a következő években se kopjon meg a Zrínyi-örökség. Nem hagyhattuk, hogy a magyar nemzettudat egyik alapja, amely a Himnuszban is feltűnik, elporladjon. Ez nem szigetvári ügy, ez az egész térségről és a nemzetről szól. – mondta Hóvári János a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” emlékév elnöke.

A szigetvári Vigadó felújítása is régóta váratott magára. Tervét Csernus Lőrinc készíti, aki Makovecz Imre egyik segítőtársa volt a tervek elkészítésében. Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész azt mondja, az épület Makovecz Imre egyik fő műve, ezért is fontos, hogy megmaradjon az utókor számára: maga az épület tipikus Makovecz-mű, minden benne van, ami az építészeti stílusára annyira jellemző. Az épület zártsorú utcaképbe van beépítve, amit a két torony szakít meg, az épület három oldalról közteret hoz létre, ami egy középületnek megadja az méltóságát.

Megyei támogatással újul meg a sportcsarnok
Pályázati forrásból korszerűsödik a szigetvári sportcsarnok és tanuszoda. Kicserélik az ajtókat, ablakokat, hőszigetelik az épületet, napelemek formájában a megújuló energiát is „bevetik”, ezzel is csökkentve az üzemeltetés költségeit.
– Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a magyar és uniós források helyben maradjanak, ezért kötöttünk megállapodást a mérnöki és az építész kamarákkal. Ezért is meglepő, hogy a szigetvári önkormányzat nem baranyai szakembereket bízott meg, az uszoda és a tornaterem felújításnál megyén kívüli jogi szakértőt vett igénybe a pályázat lebonyolítása érdekében. Sajnálatos, hogy Szigetváron a városvezetésnek az volt az első lépése, hogy az ország másik feléből hozott szakértőt, kivitte a megyéből ezt a lehetőséget – mondta a megyei önkormányzat elnöke.

Megállapodást kötöttek a sikeres képzésért
Szakképzés
Három baranyai szakképző intézmény fogott össze helyi cégekkel és vállalkozásokkal, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetével, hogy a leendő borászok, gépészek, gazdálkodók az elméleti ismeretek mellett a gyakorlati képzettséget a legjobbaktól tanulhassák.

A Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara partnerségi megállapodásának köszönhetően a Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnázium, a villányi Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium és a szentlőrinci Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakképző Iskola diákjai az együttműködő vállalkozóknál szerezhetik meg a gyakorlatukat, így jól képzett munkaerőként léphetnek a munkaerőpiacra.

– A borász-, gazda- és gépészhallgatók helyben találnak gyakorlati helyet az itteni cégeknek, vállakozásoknak köszönhetően, így az elmélet és a gyakorlat összekapcsolásával sokkal piacképesebb tudásra tesznek szert.  A duális képzés lényege ugyanis az, hogy a képzés jelentős része a gyakorlati helyen történik.  A megállapodás azért fontos, mert a szakképzés szempontjából három intézmény fog össze, ír alá partnerségi együttműködést. Villány, Szentlőrinc és Sellye vonatkozásában beszélünk arról, hogyan tudnak ezek a partnerek együttműködni, hogyan tudják a képzéseket a gyakorlati élethez jobban igazítani, és miként tudják egymás munkáját jobban segíteni. Ebben a tekintetben ez az együttműködés egyedülálló – emelte ki az együttműködési megállapodás aláírása kapcsán Nagy Csaba, a megyei közgyűlés elnöke.

Több gyakorlóhely
Az együttműködés célja többek között az, hogy Baranya megyében minél több képzőhely legyen a fiatalok számára. Tavaly több mint 233 tanuló számára kellett gyakorlati lehetőséget biztosítani.
– A diákok a megállapodásban részt vevő vállalkozóknál szerzik meg a gyakorlatot és így együtt ez a két ismeretanyag egy jól felvértezett munkaerőt biztosít, amikor kilépnek a munkaerőpiacra – mondta Dr. Szinay Attila jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár.

A betegek kényelmét szolgálják a fejlesztések

Több mint 350 millió forint támogatást nyert az elmúlt évben a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház, melynek köszönhetően a jövőben a betegek még színvonalasabb ellátásáért valósíthatják meg a tervezett fejlesztéseket. A rendezvényen dr. Péter Iván, a kórház főigazgatója köszöntötte a vendégeket, és örömmel mutatta be a támogatásból megvalósuló projekteket.

– Év végére olyan egyedülálló elektronikus betegazonosító rendszert vezetünk be, amely lehetővé teszi, hogy egy kattintással a páciens minden korábbi kezelése, vizsgálati eredménye láthatóvá váljon az orvos előtt – mondta a főigazgató. Egy emelt szintű radiológiai ultrahang-berendezés beszerzésével pedig lehetővé válik, hogy a környező településekről a betegeknek ne kelljen ezért Pécsre utazniuk.

– A rehabilitációban egyedülálló intézmény a harkányi kórház, emellett pedig a térség egyik legnagyobb munkáltatója is, ezért nem is kérdés, mennyire fontos a megyének az intézmény fejlődése – mondta Nagy Csaba.

Dr. Laczó Andrea, a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója elmondta, a dél-dunántúli régió kórházai közül egyedül a harkányi az, amely alternatív kezeléseket is sikerrel végzi, a gyógyvíz erejét a legmegfelelőbben hasznosítja. Kiemelte továbbá azt is, hogy a kórház gazdasági működése is stabil.

Forrás: https://www.bama.hu/dunantuli-naplo/dn-megyei-korkep/nagy-csaba-fejlesztunk-1263409/




További hírek