|
|
PROGRAMOK
BIZTOS KEZDET PROGRAM
A gyermekek alapvető joga, hogy egyenlő, elérhető segítséget kapjanak fejlődésükhöz képességeik, készségeik kibontakoztatásához, családban történő nevelkedésükhöz, függetlenül attól, hogy az ország mely részén, milyen adottságú településen születtek. A gyermekellátásoknak ebből fakadóan feladata, hogy szolgáltatásaikat úgy szervezzék, hogy az országban élő minden gyermek életkorának és szükségleteinek leginkább megfelelő minőségi ellátáshoz egyenlő eséllyel férjen hozzá.
A Biztos Kezdet Program esélyt ad a programban részt vevő 0-6 éves korú gyermekek és családjaik számára, hogy a gyermekek életének legkorábbi időszakában segítséget kapjanak a testi, szellemi és szociális fejlődéshez. A problémák korai felismerése, a programhoz kapcsolódó szakemberek folyamatos támogatása, gyermekekkel és a szülőkkel való közvetlen foglalkozás hozzájárul a programban résztvevő gyermekek sikeres iskolakezdéséhez.
A Biztos Kezdet települések, városrészek programja, amelyet a helyi közösség szükségleteinek és erőforrásainak feltárásával szakemberek és a programban részt vevő családok közösen valósítanak meg. A településen elérhető gyermekellátások és családtámogató szolgáltatások erőforrásait formálja új rendszerbe, sajátossága a partnerségben végzett munka, a családokkal és a helyi közösségekkel való együttműködés.
A program alapszolgáltatása a Biztos Kezdet Klub, ahol legalább hetente három alkalommal lehetőség van a szülők közötti beszélgetésre, tapasztalatok, ismeretek szerzésére a gyermekek fejlődéséről, közös és tervezett játékra, a gyermekek felügyeletére, beszélgetésre a védőnővel, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok munkatársával és más szakemberekkel. A családok itt kaphatnak információt a szakosított szolgáltatásokhoz való hozzáféréshez, munkavállaláshoz, családi vagy gyermekneveléssel kapcsolatos problémáik megoldásához. A klub lehet önálló, de ráépülhet a településen működő gyermekintézményekre is, mint a bölcsőde és az óvoda, vagy a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás. A program megvalósításának minden esetben feltétele a közös tervezés, a szolgáltatások összehangolása és a szakemberek együttműködése.
A program saját erőből történő indítására vállalkozó szakmai műhelyek tagjai lesznek a Biztos Kezdet Programok országos hálózatának. Az indítás feltétele a programba történő bejelentkezés és a szakmai program akkreditáltatása.
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat keretében, a megyei Esélyek Házai közreműködésével információs, szakértői, képzési támogatást nyújt folyamatosan a programot indító önkormányzatoknak, intézményeknek.